Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


D E B R E C E N/ 25.

2009.02.04

Debrecen irodalmi élete a 16. és a 17. században

Az irodalom fejlődése Debrecenben szorosan kötődik a reformáció vallási harcaihoz. Debrecen kiemelkedő kulturális szerepe az évszázadok során nagyrészt a Református Kollégiumnak volt köszönhető. Az egyre magasabb színvonalú oktatási intézmény tanárai és diákjai eljutottak Európa legjobb protestáns egyetemeire, és hazatérve prédikátorként vagy tanárként széles körben terjesztették a legkorszerűbb tudományos ismereteket.

Részletek


Debrecen irodalmi élete a 18. században

Debrecen szellemi életének kimagasló csúcsa a felvilágosodás korszakára esik. A felvilágosodás és a reformkor azonban itt nem választható el éles határvonallal egymástól. A nyelvújítási törekvések egyik fókusza is Debrecen lett. Földi János, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály és kortársaik a legkorszerűbb műveltséget kapták útravalóul a fénykorát élő Kollégium hírneves professzoraitól.

----------A felvilágosodás legnagyobb költője Csokonai Vitéz Mihályt 1773. november 17-én született Debrecenben. Anyja, Diószegi Sára egy „tanácsbeli ember” lánya volt. Apja, Csokonai József, a kirurguscéh mestere, Dunántúlról származott. Szívesen olvasott, nagyszerű érzékkel rajzolt, jó stílusban írt. Erről tanúskodik kéziratos naplója. A kedvező családi légkörben hamar megmutatkozott a gyermek Csokonai tehetsége. Kollégiumi tanárai többnyire felismerték képességeit, és különböző engedményekkel kedveztek a törékeny kisdiáknak.
A Kollégiumban Budai Ézsaiás, Budai Ferenc, Fodor Gerzson, Kovács József és mások tanították. Kovács József, a népszerű költő így vélekedett a „poéta klasszis” ifjú tehetségéről: „Csokonai Mihály kezem alá jött a poézis tanulására 1785. esztendőben március 17-én százhuszonötöd magával. Nekem volt hát első szerencsém az ő poézisre született nagy elméjét formálnom és kitakarnom az abban lappangó tüzet... A legelső verseiből mindjárt észrevettem azt a különös genie-t, melyet osztán egész esztendeig mindinkább becsültem és dicsértem. Az ő versei mindenkor könnyedén folyók és inkább természetiek, mint mesterségesek voltak.”

Csokonai 1794-ben a poétai osztály „közönséges tanítójává tevődött... „Az mindjárt különös volt benne, hogy ő az éjszaka nem aludván rendesen, csak az óra elütésekor, mikor már tanításra menni kellett, költetett fel ágyából, ahonnan többnyire minden előre való készülés nélkül, s félig borzasan jelent meg az oskolájában. Még különösebb az, hogy a Debrecen vidékin idegen peripatetica metódust hívta vissza a görög kertekből, és inkább mezőn, vagy legalább az oskolájában sétálva tanított... A tanítványaival való bánásmódja is egészen különbözött attól, mely ott szokásban volt. Egy 21 éves ifjú inkább barátainak hitte az ővele csaknem egyforma idejű ifjakat, mint tanítványainak. Együtt sétált, mulatott, játszott, és hogy semmit el ne titkoljanak, gyakran a tartózkodást nem ismerő barátságnak között együtt is pipázott azokkal, sőt, legalább amint vádolták, együtt is ivott. Bizonyos az, hogy egykor a borról lemondván egy igen elmés pompával és verssel Bacchust elbúcsúztatta és tanítványaival eltemette... Éppen ez a tanítványaival való barátságoskodás méze volt az, melyből készült az ő számára a méreg, hogy őtet megölje.” Domby Márton, Csokonai első életrajzírója még személyesen ismerte a költőt, így sok hiteles adatot őrzött meg az utókor számára.
1795-ben Csokonainak el kellett hagynia a Kollégiumot. Patakon joghallgató lesz, itt is hamar kitűnt képességeivel, még sincs maradása. Egyre erősebben munkált benne a vágy, hogy műveit kiadhassa. Pártfogókat keresve jutott el a pozsonyi országgyűlésre. Itt sikerült is megindítania a Diéta Magyar Múzsa füzeteinek kiadását.

Vándorlásai közben Komáromban ismerkedett meg Vajda Juliannával, versei halhatatlan Lillájával. Ez a szerelem a csalódással együtt is hihetetlen érzelmi gazdagodást jelentett a költő számára. Az első magyar komikus eposznak, a Dorottyának valószínűleg köze van a csalódáshoz. A költő hirtelen feltörő nőellenessége mögött alighanem a keserű élmény húzódik meg. Csokonai ezzel a művével korának torz erkölcsi felfogását figurázza ki. 1804-ben jelent meg először a Dorottya.
Csokonai Vitéz Mihály 1800 nyarán tért vissza Debrecenbe. A következő évben egy felvidéki kirándulás kapcsán felkeresi a fogságból két hete szabadult Kazinczyt. Nem ekkor ismerkedtek meg, de ez a találkozás tovább fokozta Csokonai tiszteletét Kazinczy iránt. Rendszeres kapcsolatukat bizonyítja az a könyv is, amelyet Csokonai Kazinczytól kapott. A fontos esztétikai munkát Kazinczy Kufsteinben olvasta. A könyv bejegyzéseit a börtönrács rozsdájából készített tintával írta.
1802. június 11-e tragikus napja volt Debrecennek. Ezen a napon hatalmas tűzvész pusztított végig a városon. Leégett a Nagytemplom, a Kollégium és még kb. ezer ház, köztük a Csokonaié is. A tűzvészről Bessenyei György is versben emlékezett meg.
1804 tavaszán Csokonai felkérést kapott Nagyváradról, hogy írjon gyászverset Rhédey grófné temetésére. A felkérésnek lázas betegen tesz eleget a költő. Mégis elutazik Nagyváradra, sőt a temetésen maga szavalja el a hosszú verset. A lélek halhatatlansága, amely Halotti versek címen még Csokonai életében megjelent, az önkényes csonkítások, változtatások miatt nem sok örömet jelentett a beteg költőnek. A temetésen szerzett újabb megfázásból már nem tud kigyógyulni. Hiába a gondos ápolás, a barátok biztatása, 1805 január 28-án meghalt a harmincegy éves költő.
A Hatvan utcai temetőben ma ércpiramis áll Csokonai sírja fölött. A síremlék felállítását (1836) azonban hosszú és elmérgesedett vita előzte meg. Ezt a vitát Árkádia-pör néven emlegeti az irodalomtörténet. Kazinczy ugyanis Csokonai sírjára ezt a feliratot szánta: „Et in Arcadia ego”, azaz „Árkádiában éltem én is.” A vita tulajdonképpen az árkádia szó jelentése körül zajlott. Árkádia (görög pásztorvidék) a költészetben átvitt értelemben idillikus környezetet, egyszerű szépséget jelentett. Erről a jelentésről azonban a debreceniek (főleg Kis Imre) nem tudtak, és így a konkrét jelentés szerint értelmezte (marhalegelő), szándékos sértegetésnek fogták fel Kazinczy javaslatát. A vita, amely 1807-ig tartott, igen élesé vált. Kazinczy megragadta az alkalmat, hogy ezen a példán keresztül kipellengérezze a provincializmust. Ezzel együtt azonban elítélte a Fazekas Mihály nevével fémjelzett plebejus, demokratikus szemlélet és a népi hangvételű költészetet is.
Az Árkádia-per irodalmunk első folyóiratvitája volt. Hosszú időre megrontotta a viszonyt Kazinczy és Debrecen között. Ez a vita ugyanakkor országosan ismertté tette Csokonai nevét. Halála után egymást követték kötetei, versei népszerűsége egyre nőtt. Csokonai iskolatársai, barátai, tanítványai szívesen emlékeztek vissza a költővel kapcsolatos vidám élményeikre. A feltűnően tehetséges, különc viselkedésű poéta csakhamar legendák hősévé vált. A diákok később is a merev szabályokkal való szembeszegülés példáját tisztelték benne. Versei szóban és kéziratban is terjedtek, néha teljesen folklorizálódtak. Petőfin kívül nincs a magyar irodalomban még egy olyan költő, akit a nép annyira saját fiának tekintett volna, mint Csokonai Vitéz Mihályt. A későbbi korok költői közül többen is felismerték Csokonaiban a nagy elődöt.

Fazekas Mihály (1766–1828) debreceni polgári család fiaként a Kollégiumban nevelkedett. Hirtelen elhatározással katonának állt, majd tizennégy évi katonáskodás után főhadnagyként tér vissza a városba. Rokonai és barátai révén hamar bekapcsolódott a város szellemi életébe. Barátai köréhez tartozott Diószegi Sámuel, Domokos Lajos, Kis Imre, Nagy Gábor, Szentgyörgyi József és természetesen halálukig Földi János és Csokonai Vitéz Mihály. A két utóbbi, nagyon kedves barátnak állít emléket a Cs. et F. című dialógusában.
Földi János munkáját folytatják Diószegi Sámuellel, amikor a Magyar füvészkönyv megírására vállalkoztak. Fazekas Mihály növények iránti szeretetét jelzi az is, hogy kertjét valóságos füvészkertté varázsolja, virágait szinte megszemélyesíti és féltő gonddal ápolja (Az én kis kertem). Fazekas Mihály a Kollégium és a város vezetésében is részt vett. Tagja volt annak a bizottságnak is, amely a Nagytemplom újjáépítési terveit jóváhagyta. A Debreceni Kalendárium szerkesztéséből is részt vállalt. Utolsó irodalmi jellegű kézirata is a kalendáriummal kapcsolatos. Legismertebb és legmaradandóbb műve a Lúdas Matyi 1815-ben jelent meg először nyomtatásban. Ezt megelőzően már kéziratban is terjedt, és az első kiadásról is több kéziratos másolat készült. Azóta is a Lúdas Matyi a legsikeresebb magyar könyvek egyike.

A nyelvújítás a 18. század utolsó harmadától kezdve majdnem száz éven át foglalkoztatta a magyar értelmiséget, főként az írókat. Ebben a hosszú periódusban mégis az 1790-es évektől 1820-ig terjedő időszak volt a legintenzívebb harcok ideje. Jórészt a felvilágosodás hatására ebben az időben már mindenki számára világos volt, hogy a nemzeti öntudat ébren tartása, a magyar kultúra felvirágoztatása csak a nemzeti nyelv kiművelése útján érhető el, s hogy a korszerű irodalom és a modern tudományok rugalmas és közérthető nyelvet igényelnek. Bessenyei után az írók sora (Dugonics, Baróti Szabó, Csokonai, Kölcsey, Földi János, Fazekas Mihály, Diószegi Sámuel, Széchenyi, Kossuth, Szemere stb.) elméleti fejtegetésekkel és gyakorlati szóalkotásokkal járult hozzá a magyar nyelv „pallérozásához”. A nyelvújító mozgalom csakhamar az egész magyar nyelvterület közvéleményét foglalkoztatta. A harc egyik fő állomása a Mondolat megjelenése volt. Az erre írt Felelet... Kazinczyék, azaz a neológusok álláspontját képviselte.
Mindkét tábornak, az ortológusoknak és a neológusoknak is voltak túlkapásai, de a nyelvújítás egészében véve hasznára vált a magyar nyelvnek. A tájszavak legjava, néhány régi, feledésbe merült szó visszakerült az irodalmi nyelvbe, majd a köznyelvbe. Általánossá vált az addig alig használt szóösszetétel, és új eljárások jelentek meg a szóképzésben. A debreceniek közül leginkább Földi János tűnt ki grammatikai érzékével. Egy pályázatra megírta azt a magyar nyelvtant, amely ugyan a legmagasabb pályadíjban részesült, mégis torzítva és a szerző megnevezése nélkül részévé lehetett a konzervatív irányt képviselő ún. Debreceni grammatikának. Földi János eredeti munkájának kézirata csak 1909-ben került elő. Legfőbb értéke, hogy felismerte a beszélt nyelv változásainak hatását az irodalmi nyelvre.

A kollégiumi diákság magyar és latin nyelvű verseit főként kéziratos gyűjtemények őrizték meg. Ez a költészet fő vonásaiban Csokonai hatását mutatja. Tartalmilag különböző rétegek figyelhetők meg ezekben a versekben. Egyik csoportjuk a klerikális szemléletet támadja, a másik a feudalizmus ellen foglal állást. Jellemző a debreceni diákköltők felvilágosult tájszemlélete, a népies humor és a „rebellis” hangvétel. A legjobb versekben megjelenik a személyes ihletettség és élményszerűség.

 

Debrecen irodalmi élete a 19. században

A 19. században Debrecen elveszti irodalmi vezető szerepét, a kulturális és művészi élet is egyre jobban a fővárosba koncentrálódik. A reformkor nagyjai már Pesten élnek. Az irodalmi élet is szervezettebbé válik. Viszont egy rövid ideig, 1849 elején nemcsak politikai, hanem irodalmi értelemben is főváros lett Debrecen. A kormánnyal együtt ide települtek az országos újságok is. Így került Debrecenbe Jókai Mór, Bajza József, Sárosi Gyula, Vörösmarty Mihály és mások.

Részletek


Debrecen irodalmi élete a századfordulótól 1945-ig

A századvég Debrecene már-már bántóan nyugodt hangulatot áraszt. Csokonai dalai és Szabolcska versei valami önfeledt harmóniában olvadnak itt össze. A közelgő nagy világnézeti harcok előestéje ez. Ebbe a debreceni mozdulatlanságba érkezik 1890-ben Móricz Zsigmond, 1896-ban pedig Ady Endre.

Részletek

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.