Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Romantikus versek

2013.09.19

ROMANTIKUS VERSEK 

 

 Ha te vagy

Ha te vagy hűs patak,
Nálad oltom szomjamat.
Ha te vagy hegyek sörénye,
Kis domb vagyok öledbe.

Ha te vagy tenger végtelenje,
Vízcseppként hullok kebledre.
Ha te vagy a földön a fény,
Szemeimet rád nyitom én.

Ha te vagy a zúgó, vad vihar,
Szellővé változom, takarj!
Ha te vagy egy nagy barlang,
Félelem nélkül belépek rajtad.

Ha te vagy a sziporkázó égbolt,
Kis felhővé változom, sodorj!
Ha te vagy, akinek örülök én;
Köszönöm a szép újjászületést!


/Szikszai Ilka/

 

 Arany-Tóth Katalin: A parázs mellett 

 

Suttogó szavaink mögött
talán még hulló csillagot is
takart a fekete éj;
kívánságba karcolt vágyakat
sodort felénk szelíden
az augusztusi szél…
Lassú táncra hívtak
a fáradt lábak,
ölelő karokba bújtak
a fojtott vágyak,
s fénykoszorút
font fölénk
a meghitt pillanat.
Az égbe szökkenő
szikrák pattogó hangja
törte csak a csendet.
A szunnyadó parázsban
ezüst-szürke pernye pergett,
mint az idő ködlő kötelén
kavargó képzelet.
Szikrák fénye szállt
a végtelenbe,
arcod tükrébe libbent
a nyár múló sejtelme,
idézve a tavasz ébredő illatát,
igézve a kora ősz sárguló avarát,
s míg lelked érintette lelkem,
a boldogság büszke ragyogássá
szelídült ölemben.

 

Radnóti Miklós: Rejtettelek 

Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága
virulsz ki most eszemben.
S tudom már mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szívemben,
s bordáid szép ívét is
oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélegző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten
szorítlak száz karomban.

 

Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének  

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek

Vagyok: mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény
Lidérces, messze fény

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének,
S lennék valakié
Lennék valakié

 

Végül is talán a romantika nem harsonaszó és pompás külsőségek között vágtat be az ember életébe, hanem úgy lopakodik mellénk, mint egy régi jó barát, csendesen, észrevétlenül, talán prózába burkolózva, amíg egy váratlan pillanatban a ráhulló napsugár fel nem ébreszti az ott szunnyadó zenét és költészetet, talán... talán... a szerelem egy gyönyörű barátságból fakad, oly természetesen, ahogy bimbóból kipattan a rózsa.

 L.M Montgomery

 

Szemedbe néztem

"Szemedbe néztem, s megfürödtem benne
Olyan volt tükre, mintha kristálytenger lenne
Melynek fenekén csillogó mélybarna homok
Gyémánttá tördeli a felkelő napot

Szemedbe néztem, s elmerültem benne
Olyan volt színe, mintha nyári éjjel lenne
Melynek égboltján ezüstös telihold ragyog
Mit körbetáncolnak álmos csillagok

Szemedbe néztem, s lángra gyúltam benne
Olyan volt tüze, mintha izzó láva lenne
Mi addig ég, míg csak a föld forog
Míg a mennyben dalolnak angyalok

Szemedbe néztem, s feloldódtam benne
Olyan volt fénye, mintha bűbájosság lenne
Mely árva lelkem velejéig hatott
S gyújtott szívemben heves imádatot

Szemedbe néztem, s eltévedtem benne
Olyan volt vonzása, mintha mélységes mély lenne
Mint szédítő, kábító, gyönyörű vad titok
Szemedben láttam meg: Szerelmes vagyok."

 

 

Fodor Emese

   

Mikor a szemedbe néztem

Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a tengert, s a homokpartot,
A kék eget, s a szikrázó napot.

Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a csillogó gyémántot,
S a gyönyörű smaragdot,

Mikor a szemedbe néztem,
Magamat láttam mosolyogva,
S láttam ölelő karodban
Megpihenni lelkem.

Mikor a szemedbe néztem,
Egy új világot láttam
Mely eddig csak álom volt
S láttam az utat,
Mely a jövőbe tekint.

 

 

Igaz szerelem törvénye

Ha szeretsz, ha szeretni akarsz
Akkor csak engem, csak én legyek
Csak rám vágyj, csak engem láss
És higgy bennem, és érezz,
Ne, szavaim figyeld!!! Bármikor hazudnak.
Velem, akarj élni, és ne mással.
Engem ölelj, csókolj vad szenvedéllyel.
Ne kergess egy árnyat, legyen egy vágyad,
Én legyek az csakis én….
Mit megbeszéltünk nem feledtem,
Hogyan is feledhetném az életem…
Csak kivárni nehéz, hogy ezt érezd,
Csak engem, és csakis engem…

Az a gyűrű már régen az enyém……

 

SZÉPIRODALMI  VÁLOGATÁS A VILÁGIRODALOMBÓL

 

SOROK

 

Shelley

 

    Ha a lámpa eltört,
porba fúl a sugár:
    ha oszolnak a felhők,
a szivárvány is tovaszáll;
    lant húrja ha pattant,
édes dala semmibe vész:
    ajk csókja ha csattant,
jön utána a gyors feledés.

    Mint mécset a szikra
nem él túl, s húrt a zene,
    nem zendül a szív, ha
a lelket csend töri le:
    csak gyászdala hallik,
mint szél romokon ha fut át,
    s tenger ha morajlik
halottért sírva imát.

    Fészket mire sző két
szív, a szerelem kiröpűl,
    s ott hagyja a gyöngét
a multtal egyedül.
    Szerelem, ha szégyen,
hogy minden ingatag,
    mért kell neked éppen
a szív, a legingatagabb?

    Vad láza sodor majd,
mint vihar a varjakat;
    hidegen gunyol majd
az ész, mint téli nap;
    nem véd puha ketrec,
sas-fészked elrohad,
    s csupaszon didereghetsz,
ha hull a levél, s jön a fagy.

 

 

(Szabó Lőrinc)

 

 

 

 

 

 

INDIÁN SZERENÁD

Shelley

Első álmom rólad volt,
első álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
húzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!

Csitt! a fekete folyón
illat és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne ott az éj.
Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szivén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.

Jaj, büvölj föl a fűből!
Halok! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
szerelmed, mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szivem dobzörgése vad:
szorítsad szived fölé,
talán ott majd megszakad...

 

(Babits Mihály)

 

 

CSITT, CSITT!

Keats

Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
    Alszik az egész ház, de leselkedik rád,
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér,
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.

A levél se rezzen, a patak se csobban -
    csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
    halálra bűvölve, halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltün szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.

Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
    Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak.
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
    Aludjon az öreg, szikrázzon a csillag,
mi rólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.

 

(Kosztolányi Dezső)

 

 

LA BELLE DAME SANS MERCI

Keats

Mi lelhetett, szegény fiú?
Magadba bolygasz, sáppadón -
Madár se zeng már, kókkadoz
a nád a tón.

Mi lelhetett, szegény lovag?
hogy arcod bánattal csatás? -
A mókus csűre telve, kész
az aratás.

A homlokodon liliom,
lázharmat, nedves fájdalom:
s arcod szegény rózsája is
fonnyad nagyon.

Egy hölgyet láttam a mezőn,
szépnél szebbet, tündérleányt:
a haja hosszu, lába hab,
és szeme láng.

Kötöztem néki koszorút,
kösöntyüt, illatos övet:
s lám, édesen nyögell felém
és rám nevet.

Lépő lovamra ültetém,
szemem egész nap rajta volt:
ő tündérnótát énekelt
s felém hajolt.

Majd gyüjtött manna-harmatot,
vadmézet s ízes gyökeret,
s szólt idegen nyelven - talán
azt, hogy szeret.

És tündérbarlangjába vitt,
és sírt nagyon, sóhajtozott:
s én négy csókkal vad, vad szemét
lezártam ott.

S álomba dudolt engemet
s akkor álmodtam - jaj! talán
utolsó álmom - a hideg
domb oldalán.

Sok királyt láttam, herceget,
arcuk sápadt, szemünk irígy,
s szóltak: "La Belle Dame sans Merci
büvölt el így!"

És láttam éhes ajkukat
szörnyű intéssel nyílni rám;
és fölriadtam a hideg
domb oldalán.

És jaj! ezért időzöm itt
magamba bolygva, sáppadón:
bár nincs madárdal, s kókkadoz
a nád a tón.

 

(Babits Mihály)

 

 

TRISTAN

Platen

Ki a szépet szemtől-szembe látta,
életét már halálba vetette,
nem való a föld szolgálatára,
mégis reszket, ha közel a veszte,
ki a szépet szemtől szembe látta.

Néki örök a szerelem kínja,
mert a földön csak bolond reméli,
hogy ily erőt elviselni bírna;
ha egyszer a szépség nyila éri,
néki örök a szerelem kínja.

Ó, akár a forrás, elapadna,
levegőből mérget iddogálna,
virágokból halált szivogatna,
ki a szépet szemtől szembe látta,
ó, akár a forrás, elapadna!

 

(Weöres Sándor)

 

 

A CSODA-MÁJUSBAN

Heine

A csoda-májusban, mikor
rügy pattant minden ágon,
akkor nyílt ki szivemben
a nagy szerelmi álom.

A csoda-májusban, mikor
madár szólt száz határon,
akkor sírt föl előtte
epedő vallomásom.

 

(Szabó Lőrinc)

 

 

MIÉRT OLY SÁPADT A RÓZSA...

Heine

Mért oly sápadt a rózsa ma,
ó, mondd meg, édesem?
Zöld fű közül az ibolya
mért nem cseveg velem?

Miért oly bús, oly kedvtelen
ma a pacsirtadal?
Mért oly setét a föld nekem
ma mint a ravatal?

Mért vonja ködbe a mezőt,
mért oly borús a nap?
Mért tölti el a levegőt
ma ez a kripta-szag?

S hogy magam is oly bús, alélt
vagyok, mi lelhetett?
Ó, mondd, szivem drágája, mért
hagytál el engemet?

 

(Reviczky Gyula)

 

 

IZLETT A TEA

Heine

Izlett a tea, s vitatárgynak
csemegéjük is, a szerelem.
Az urak vadul esztetizáltak,
a nők finoman, kecsesen.

"Plátói legyen!" - követelte
a tanácsos úr, a szikár.
Nejének epe a lelke,
de nyögell, hogy: "Holdsugár!"

Kanonok-száj bömböli: "Nem kell
túlnyersnek lennie,
máskép belerokkan az ember."
"Hogyhogy?" - bámul Licike.

"Szeretni szomoru és szép" -
a hangja remeg belé:
grófnőnk épp nyújtja a csészét
a báró úr felé.

Lett volna még a szalonban
egy hely: a tiéd, szivem.
Pedig te tudtad volna,
hogy mi a szerelem!

 

(Szabó Lőrinc)

 

 

MINT EGY VIRÁG,
OLYAN VAGY

Heine

Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szivemhez
a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.

 

(Képes Géza)

 

 

 

LELKEMBEN TAVASZI RÉT

 

Heine

Lelkemben tavaszi rét
lágy kolompja kondul.
Dalom, hív a messzeség
szállj a dombokon tul!

Szállj addig, hol áll a ház
violák közt, csöndben.
Ha egy rózsát nyílni látsz,
mondd neki: köszöntöm.

(Képes Géza)

 

 

TAVASZFŰTÖTTE
ÉJJELEN

 

Heine

Tavaszfűtötte éjjelen
kibújtak mind a virágok,
megint rámront a szerelem,
szívemre ha most se vigyázok.

Melyik virág hálóz be megint?
A szívem melyiké lesz?
A fülemülék szava arra int:
a liliom, az a veszélyes.

(Nadányi Zoltán)

 

HA VAN HOZZÁ JÓ SZEMED

Heine

Ha van hozzá jó szemed,
és a dalaimba nézel,
szép fiatal hölgyikét látsz
andalogni ott le és fel.

Ha van hozzá jó füled,
sóhaját is hallod ennek,
kacaját, dalát, s e hangok,
jaj neked, szívedre mennek.

Mert úgy fon be téged ő,
ahogy engem: szóval, szemmel.
Tavaszlázban bódorogsz majd
zöld erdőn, szerelmes ember.

(Nadányi Zoltán)

 

 

A LEVÉL

 

Heine

A levéltől, mit irtál,
kétségbe nem esem.
Te untan eltaszítsz már,
de hosszan írsz nekem.

Tizenkét sűrü oldal!
Egész kis kézirat!
Nem írják ennyi sorral,
hogy: elbocsájtalak!

(Fodor András)

 

 

KITTY

 

Heine

A partok közt a bárka,
mint fürge zerge, kúszik:
a Themzéről leúszik
egész a Regentsparkba.

Ott vár reám szép Kittym,
az én imádott kincsem:
fehérebb hótest nincsen
West-Endben és a Cityn.

Ő már epedve vár rám
a tűzhely mellett, Kitty,
s teám is elkészíti
felöntve szamovárán.

(Babits Mihály)

 

 

SZŐKE SZŰZECSKE VOLTÁL

Heine

Szőke szűzecske voltál, oly hibátlan,
oly hűvös, oly kimért, - hiába vártam,
hogy szíved egyszer mégiscsak kitárod,
s belőle a lelkesedés kiárad,

hogy a Magasztos vágya él tebenned,
amit a józan ész s a próza megvet,
mégis a nemesebbek és a jobbak
érte szenvednek, véreznek, rajongnak.

A szőlődombos Rajna menti tájon
együtt sétálgattunk valaha nyáron.
A nap mosolygott, és a sok virágnak
kelyhéből dús, szerelmes illat áradt.

A bíborszínű szegfűk és a rózsák
lángként izzó csókjuk kettőnkre szórták.
A legszerényebb százszorszép is ott
eszményi lét fényében csillogott.

De te nyugodtan sétáltál velem,
fehér selyemben, illedelmesen,
mint Netscher lányportréja, mint hideg kép;
pici gleccser fűződ alatt szivecskéd.

(Kálnoky László)

 

 

LÓTUSZVIRÁG

 

Heine

No, mi vagyunk csak aztán
az igazi furcsa pár,
a nőt elfujja a szellő,
s a legény soha talpra nem áll.

Nyavalyás cicuska a hölgy és
lovagja beteg kutya,
s úgy sejtem, egyik se szörnyen
egészséges koponya.

A lány lótuszvirágnak
álmodja néha magát,
s úgy véli a férfi, a sápadt,
hogy ő a holdvilág.

Kelyhét kitárja a lótusz
a holdra, kitárja szegény,
de nem élet hull az ölébe,
csupán egy költemény.

(Szabó Lőrinc)

 

 

 

 

A FEKETE ASSZONY

 

Heine

A fekete asszony keblére zárt,
tán soha el sem enged.
Ó de a hajam szürke már,
ott, hová könnye pergett.

A szememre csókolt örökös éjt,
csókolt, mig béna lettem,
a velőmet szívta életemért
mohón és révületben.

Holttest, hová élettelen
a lelket börtönözték,
az vagyok - s lelkem esztelen
húzódik most tombolva összébb.

Ó átkaid! A szavak szörnye még
senkit se dönthet sírba.
Fogadd el az élet végzetét,
s könyörögj csendbe, sírva.

(Görgey Gábor)

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Clomid For Sale 50 Mg Ellnums

(Ellreal, 2019.09.20 06:15)

Cialis 20 Mg Origine Propecia O Urolosin <a href=http://leviinusa.com>levitra professional</a> Canadian Rx Network Last Longer During Intercourse Naturally