www.csillag.eoldal.hu

INDIÁN SZERENÁD

Shelley

Első álmom rólad volt,
első álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
húzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!

Csitt! a fekete folyón
illat és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne ott az éj.
Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szivén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.

Jaj, büvölj föl a fűből!
Halok! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
szerelmed, mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szivem dobzörgése vad:
szorítsad szived fölé,
talán ott majd megszakad...

(Babits Mihály)

CSITT, CSITT!

Keats

Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
    Alszik az egész ház, de leselkedik rád,
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér,
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.

A levél se rezzen, a patak se csobban -
    csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
    halálra bűvölve, halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltün szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.

Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
    Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak.
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
    Aludjon az öreg, szikrázzon a csillag,
mi rólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.

(Kosztolányi Dezső)

LA BELLE DAME SANS MERCI

Keats

Mi lelhetett, szegény fiú?
Magadba bolygasz, sáppadón -
Madár se zeng már, kókkadoz
a nád a tón.

Mi lelhetett, szegény lovag?
hogy arcod bánattal csatás? -
A mókus csűre telve, kész
az aratás.

A homlokodon liliom,
lázharmat, nedves fájdalom:
s arcod szegény rózsája is
fonnyad nagyon.

Egy hölgyet láttam a mezőn,
szépnél szebbet, tündérleányt:
a haja hosszu, lába hab,
és szeme láng.

Kötöztem néki koszorút,
kösöntyüt, illatos övet:
s lám, édesen nyögell felém
és rám nevet.

Lépő lovamra ültetém,
szemem egész nap rajta volt:
ő tündérnótát énekelt
s felém hajolt.

Majd gyüjtött manna-harmatot,
vadmézet s ízes gyökeret,
s szólt idegen nyelven - talán
azt, hogy szeret.

És tündérbarlangjába vitt,
és sírt nagyon, sóhajtozott:
s én négy csókkal vad, vad szemét
lezártam ott.

S álomba dudolt engemet
s akkor álmodtam - jaj! talán
utolsó álmom - a hideg
domb oldalán.

Sok királyt láttam, herceget,
arcuk sápadt, szemünk irígy,
s szóltak: "La Belle Dame sans Merci
büvölt el így!"

És láttam éhes ajkukat
szörnyű intéssel nyílni rám;
és fölriadtam a hideg
domb oldalán.

És jaj! ezért időzöm itt
magamba bolygva, sáppadón:
bár nincs madárdal, s kókkadoz
a nád a tón.

(Babits Mihály)

TRISTAN

Platen

Ki a szépet szemtől-szembe látta,
életét már halálba vetette,
nem való a föld szolgálatára,
mégis reszket, ha közel a veszte,
ki a szépet szemtől szembe látta.

Néki örök a szerelem kínja,
mert a földön csak bolond reméli,
hogy ily erőt elviselni bírna;
ha egyszer a szépség nyila éri,
néki örök a szerelem kínja.

Ó, akár a forrás, elapadna,
levegőből mérget iddogálna,
virágokból halált szivogatna,
ki a szépet szemtől szembe látta,
ó, akár a forrás, elapadna!

(Weöres Sándor)

A CSODA-MÁJUSBAN

Heine

A csoda-májusban, mikor
rügy pattant minden ágon,
akkor nyílt ki szivemben
a nagy szerelmi álom.

A csoda-májusban, mikor
madár szólt száz határon,
akkor sírt föl előtte
epedő vallomásom.

(Szabó Lőrinc)

MIÉRT OLY SÁPADT A RÓZSA...

Heine

Mért oly sápadt a rózsa ma,
ó, mondd meg, édesem?
Zöld fű közül az ibolya
mért nem cseveg velem?

Miért oly bús, oly kedvtelen
ma a pacsirtadal?
Mért oly setét a föld nekem
ma mint a ravatal?

Mért vonja ködbe a mezőt,
mért oly borús a nap?
Mért tölti el a levegőt
ma ez a kripta-szag?

S hogy magam is oly bús, alélt
vagyok, mi lelhetett?
Ó, mondd, szivem drágája, mért
hagytál el engemet?

(Reviczky Gyula)

IZLETT A TEA

Heine

Izlett a tea, s vitatárgynak
csemegéjük is, a szerelem.
Az urak vadul esztetizáltak,
a nők finoman, kecsesen.

"Plátói legyen!" - követelte
a tanácsos úr, a szikár.
Nejének epe a lelke,
de nyögell, hogy: "Holdsugár!"

Kanonok-száj bömböli: "Nem kell
túlnyersnek lennie,
máskép belerokkan az ember."
"Hogyhogy?" - bámul Licike.

"Szeretni szomoru és szép" -
a hangja remeg belé:
grófnőnk épp nyújtja a csészét
a báró úr felé.

Lett volna még a szalonban
egy hely: a tiéd, szivem.
Pedig te tudtad volna,
hogy mi a szerelem!

(Szabó Lőrinc)

MINT EGY VIRÁG,
OLYAN VAGY

Heine

Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szivemhez
a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.

(Képes Géza)

LELKEMBEN TAVASZI RÉT

Heine

Lelkemben tavaszi rét
lágy kolompja kondul.
Dalom, hív a messzeség
szállj a dombokon tul!

Szállj addig, hol áll a ház
violák közt, csöndben.
Ha egy rózsát nyílni látsz,
mondd neki: köszöntöm.

(Képes Géza)

TAVASZFŰTÖTTE
ÉJJELEN

Heine

Tavaszfűtötte éjjelen
kibújtak mind a virágok,
megint rámront a szerelem,
szívemre ha most se vigyázok.

Melyik virág hálóz be megint?
A szívem melyiké lesz?
A fülemülék szava arra int:
a liliom, az a veszélyes.

(Nadányi Zoltán)

HA VAN HOZZÁ JÓ SZEMED

Heine

Ha van hozzá jó szemed,
és a dalaimba nézel,
szép fiatal hölgyikét látsz
andalogni ott le és fel.

Ha van hozzá jó füled,
sóhaját is hallod ennek,
kacaját, dalát, s e hangok,
jaj neked, szívedre mennek.

Mert úgy fon be téged ő,
ahogy engem: szóval, szemmel.
Tavaszlázban bódorogsz majd
zöld erdőn, szerelmes ember.

(Nadányi Zoltán)

A LEVÉL

Heine

A levéltől, mit irtál,
kétségbe nem esem.
Te untan eltaszítsz már,
de hosszan írsz nekem.

Tizenkét sűrü oldal!
Egész kis kézirat!
Nem írják ennyi sorral,
hogy: elbocsájtalak!

(Fodor András)

KITTY

Heine

A partok közt a bárka,
mint fürge zerge, kúszik:
a Themzéről leúszik
egész a Regentsparkba.

Ott vár reám szép Kittym,
az én imádott kincsem:
fehérebb hótest nincsen
West-Endben és a Cityn.

Ő már epedve vár rám
a tűzhely mellett, Kitty,
s teám is elkészíti
felöntve szamovárán.

(Babits Mihály)

_{SZŐKE SZŰZECSKE VOLTÁL}

_Heine

_{Szőke szűzecske voltál, oly hibátlan,
oly hűvös, oly kimért, - hiába vártam,
hogy szíved egyszer mégiscsak kitárod,
s belőle a lelkesedés kiárad,}

_{hogy a Magasztos vágya él tebenned,
amit a józan ész s a próza megvet,
mégis a nemesebbek és a jobbak
érte szenvednek, véreznek, rajongnak.}

_{A szőlődombos Rajna menti tájon
együtt sétálgattunk valaha nyáron.
A nap mosolygott, és a sok virágnak
kelyhéből dús, szerelmes illat áradt.}

_{A bíborszínű szegfűk és a rózsák
lángként izzó csókjuk kettőnkre szórták.
A legszerényebb százszorszép is ott
eszményi lét fényében csillogott.}

_{De te nyugodtan sétáltál velem,
fehér selyemben, illedelmesen,
mint Netscher lányportréja, mint hideg kép;
pici gleccser fűződ alatt szivecskéd.}

_{(Kálnoky László)}

LÓTUSZVIRÁG

Heine

No, mi vagyunk csak aztán
az igazi furcsa pár,
a nőt elfujja a szellő,
s a legény soha talpra nem áll.

Nyavalyás cicuska a hölgy és
lovagja beteg kutya,
s úgy sejtem, egyik se szörnyen
egészséges koponya.

A lány lótuszvirágnak
álmodja néha magát,
s úgy véli a férfi, a sápadt,
hogy ő a holdvilág.

Kelyhét kitárja a lótusz
a holdra, kitárja szegény,
de nem élet hull az ölébe,
csupán egy költemény.

(Szabó Lőrinc)

A FEKETE ASSZONY

Heine

A fekete asszony keblére zárt,
tán soha el sem enged.
Ó de a hajam szürke már,
ott, hová könnye pergett.

A szememre csókolt örökös éjt,
csókolt, mig béna lettem,
a velőmet szívta életemért
mohón és révületben.

Holttest, hová élettelen
a lelket börtönözték,
az vagyok - s lelkem esztelen
húzódik most tombolva összébb.

Ó átkaid! A szavak szörnye még
senkit se dönthet sírba.
Fogadd el az élet végzetét,
s könyörögj csendbe, sírva.

(Görgey Gábor)