TÓTH ÁRPÁD: EZ MÁR NEM NYÁRI ALKONYAT
Még ifjúságával tüntet a nyár, Még dagadóra szítt kebel a domb, A rácskerítés peremén Még csókolózni könyököl a lomb. Még titkolják sóhajuk a szelek, S mint a hancúzó gyerekek, Rugdalják a napozó utakon A furcsa ördögszekeret. De estefelé hirtelen Elkomolyodik a világ - Ez többé már nem nyári alkonyat, Fájdalmasak a fák. Összebújt testük sötét és hideg, Csak felsovárgó csúcsukat Ragyogja be nagymessziről Valószínutlen fé nyével a nap. Valami fáj a tájnak. Csattanó Izzása merengésbe hal, Érzi a vén föld, mily rég volt szegény Igazán boldog s fiatal. Most álmodja mélázón vissza tán A nyolcvanmillió éves nyarat, Mely eónokkal ezelott Ontotta rá az ifjú sugarat. Az volt a nyár! Tüzelt a fény A dinozaurusz páncélos övén, S az élet boldog szörnyalakokat Próbálgatott, nagy páfrányok tövén. De aztán jött a vénség, és a föld Fáradt lett, rosszkedvű, beteg, Jött a jégkor, s az ember jött vele, A boldogtalan szörnyeteg! A természet még kisérletezik, Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak, Élni, boldognak lenni még, Ó, ragyogjatok osi sugarak! Hiába. Elszalad a nyár. Bús ember, megállok a fák alatt. Elkomolyodik a világ, Ez többé már nem nyári alkonyat. A csókrahajló lomb közül lehull Egy koraosz, rozsdásodó levél. Az ördögszekér megáll az uton, És feljajdul a szél.
Még ifjúságával tüntet a nyár, Még dagadóra szítt kebel a domb, A rácskerítés peremén Még csókolózni könyököl a lomb.
Még titkolják sóhajuk a szelek, S mint a hancúzó gyerekek, Rugdalják a napozó utakon A furcsa ördögszekeret.
De estefelé hirtelen Elkomolyodik a világ - Ez többé már nem nyári alkonyat, Fájdalmasak a fák.
Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsovárgó csúcsukat Ragyogja be nagymessziről Valószínutlen fé nyével a nap.
Valami fáj a tájnak. Csattanó Izzása merengésbe hal, Érzi a vén föld, mily rég volt szegény Igazán boldog s fiatal.
Most álmodja mélázón vissza tán A nyolcvanmillió éves nyarat, Mely eónokkal ezelott Ontotta rá az ifjú sugarat.
Az volt a nyár! Tüzelt a fény A dinozaurusz páncélos övén, S az élet boldog szörnyalakokat Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.
De aztán jött a vénség, és a föld Fáradt lett, rosszkedvű, beteg, Jött a jégkor, s az ember jött vele, A boldogtalan szörnyeteg!
A természet még kisérletezik, Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak, Élni, boldognak lenni még, Ó, ragyogjatok osi sugarak!
Hiába. Elszalad a nyár. Bús ember, megállok a fák alatt. Elkomolyodik a világ, Ez többé már nem nyári alkonyat.
A csókrahajló lomb közül lehull Egy koraosz, rozsdásodó levél. Az ördögszekér megáll az uton, És feljajdul a szél.
'' QOUT CAPITA, TOT SENTENTIAE.'' (Ahány ember, annyi vélemény.) Ahány ember, annyi ízlés. '' Saláta lett különféle öntettel.'' Szeretném, ha minél több ember megkóstolná, s ízlene.
Alig találok szavakat...Mestermű!Tükrözi a jellemed,az egyéniséged.Gratulálok! Puszi
Válasz
Kedves Ági Gratulálok a honlapodhoz,Minden igényt kielégit,Csak igy tovább puszi helen
« előző
1 | 2
eoldal.hu
(Holdlany, 2009.02.17 08:21)